Rétegmaszk Photoshopban 5

Rétegmaszk Photoshopban

Korábban már több Photoshop tippleírásunknál szembesültünk azzal a problémával, miként oldható meg, hogy a képen eszközölt változtatásunk csak a fotó bizonyos részleteire legyen hatással, a kép egészére ne. A rétegmaszk alkalmazásával egy megváltoztatott réteg egyes területeit “lyukaszthatjuk” át úgy, hogy az alatta lévő réteg ezen területei fognak érvényesülni a képen.

Tehát ezeken a területeken a korábbi képállapot meghagyható. Alkalmazása szinte végtelen lehetőséget rejt és a fotózás bármely ágában használható az utómunkánál, legyen az tájkép, portré, vagy akár tárgyfotó. Példánkban egy általános és egyszerű rétegmaszkolást mutatunk be. Elsajátítása után bárki továbbfejlesztheti azt, sokkal bonyolultabb feladatok megoldására is.

Nyissuk meg fotónkat Photoshopban.

Rétegmaszk Photoshopban 1

Példafotónk háttérrétegét először megdupláztuk (Layer/Duplicate Layer), majd a létrejött két réteg összhatásmódját Multiply-ra állítottuk. Ezáltal a málna sokkal teltebb és sötétebb színt kapott. Természetesen, ennél a lépésnél bármilyen összhatást választhatsz, fotódnak, elgondolásodnak megfelelően. Ez az első lépés tehát lényegtelen a rétegmaszkolás tekintetében. Az a fontos, hogy legalább két rétegünk legyen és eltérjenek egymástól, például összhatásukban.

Rétegmaszk Photoshopban 2

Célunk ez esetben az, hogy a málnán bekövetkezett szín és világosság változást megőrizzük, míg a kép többi része a kiinduló állapot szerinti maradjon.

Layers paletta alján lévő, jelölt ikonra kattintva a felső rétegen létrehozhatsz egy rétegmaszkot. Ezt egy fehér, üres téglalap jelzi majd, körülötte egy vékony világos kerettel, ami azt jelzi, hogy a rétegmaszk van kijelölve. Ez maradjon is így!

Rétegmaszk Photoshopban 3

Egyszerűen fogalmazva, a rétegmaszk segítségével a rétegeket átlyukaszthatjuk bizonyos helyeken, így ott az alatt lévő réteg látszik át. Ehhez mi sem látszik alkalmasabbnak, mint az Eraser (radír) eszköz, melyet a E billentyűvel aktiválhatsz. Válassz ki egy közepes méretű, lágy szélű ecsetméretet az ablak tetején lévő opciós mezőkből. Majd kezdj el festegetni a képen, azokon a részeken, ahol vissza kívánod állítani a kiinduló állapotot. Esetünkben ez a zöld levelek területe, a málnát és a fekete hátteret kivéve. Mivel a rétegmaszkod aktív, így a változtatás azon belül látszik majd. Ahol a felső réteg átlyukadt, a rétegmaszk jelölőablakban fekete területek láthatók. A feketével jelzett területeken az adott réteged alatt lévő réteg fog átlátszani, míg a fehér részeken a felső réteg érvényesül.
Ha elrontottad és vissza akarsz festeni bizonyos részeket, válts át Brush (ecset) eszközre és egy hasonló méretű és tulajdonságú ecsetre, így visszaállíthatod a felső réteget, amelyet újra fehér szín jelez majd.

Rétegmaszk Photoshopban 4

A művelet befejeztével a Layer/Flatten Image paranccsal egyesítheted a rétegeket.

Íme a végeredmény:

Rétegmaszk Photoshopban 5