Néhány éve robbant be a fotószerkesztő algoritmusok világába a tartalomfüggő képátméretezés. A lényege konyhanyelven annyi, hogy a képek úgy tudjuk kicsinyíteni vagy nagyítani, hogy a fontos képrészek, például a főtéma nem torzul közben. Az ősszel megjelent Adobe Photoshop CS4-ben végre debütált ez az újdonság is. Nézzük meg, hogy egy teljesen nyilvánvaló esetben mire képes!
Tölts be egy fotót!
Ha a hagyományos módszerekkel szeretnénk átméretezni – például kicsinyíteni – ezt a képet, két választásunk van. Vagy torzul a teljes képtartalom, vagy arányosan kisebb lesz az egész kép.
Alakítható réteg
Az egyik régi módszer a Transform (alakítás), mellyel többek között méretezhetünk is.
Ha a fotónk egy sima háttérrétegen van érdemes először normál, méretezhető réteggé alakítani a Layer/New/Layer (Réteg/Új/Réteg) parancs segítségével. A megjelenő ablakban elég csak egy OK-t nyomnunk és az eddigi rétegünk szabadon szerkeszthető. Erre a lépésre a kicsit később bemutatott tartalomfüggő átméretezésnél is szükségünk lesz.
Nyurga torzulás
Maradjunk azonban most a hagyományos módszernél a Transformnál. Ezt legkönnyebben a Ctrl+T gombokkal érhetjük el.
A felső, opciós sorban megjelenő ablakoknál a W (Width/Szélesség) mezőbe írjunk be 50%-ot. Ezzel a kép szélességét felére vettük.
A fenti képen jól látható mi történik. A képtartalom torzul. Minden fele olyan széles lesz, miközben magassága változatlan. A képen a madarak sziluettjei csúnyán eltorzultak. Ha ugyanezt elképzeljük egy emberi arccal, épülettel, vagy mondjuk egy kerek labdával belátható, hogy nem igazán szerencsés útja a képméretezésnek.
Minden kisebb
A régi módszernél jobban járunk, ha a képet mind a négy irányból méretezzük, így a teljes képtartalom arányaiban változatlan marad. 50%-os kicsinyítésnél ez azt jelenti, hogy a képen minden ugyanolyan marad, de fele akkora méretben.
Mi van azonban, ha azt szeretnénk, hogy csak a lényegtelen képterületek, a háttér, vagy a környező tárgyak változzanak, de a főtéma (egy arcportré, vagy épület) változatlan maradjon?
Csak a hátteret
Erre való a CS4-ben megjelent tartalomfüggő méretezés, melyet az Edit/Content-Aware Scale menüpont alatt találsz.
(Ne feledd, hogy csak úgy méretezhetsz át egy sima háttérrétegen lévő fotót, vagyis bármilyen digitális fényképet, ha előtte különálló réteggé alakítod a 2. pont szerint!)
Felső opciós sora nagyon hasonlít a Transformra. Itt is megtalálható a szélesség és magasság értékének százalékos megadása. Próbáljuk ki a Transformnál is alkalmazott kétoldalú összenyomást. Csak a szélességet csökkentjük a felére.
A tartalomfüggő méretezési algoritmusnak köszönhetően a madarak sziluettje változatlan maradt a kép mégis szűkebbé vált. A szoftver a lényegtelen égbolt pixeljeit zsúfolta össze.
Persze nem hiába választottuk ezt a képet. Ilyen erős kontrasztkülönbségnél a tartalomfüggő méretezés nagyon jó hatásfokkal dolgozik. Elsődlegesen a kontrasztos, jól elkülöníthető témákat őrzi meg, mint itt a szürke égboltból jól körülhatárolható sziluettek. Ezeket megtartva, átméretezésnél a kép többi részét sűríti. A fotó így fekvőből álló formátumúvá változott, anélkül, hogy a lényeges képtartalom torzult volna.
Kisebb, de mégsem
Ugyanez a helyzet, ha nem csak a kép szélességét, de magasságát is felére vesszük. A kép mérete felére csökken (területben a negyedére), a főtémaként megjelenő madársziluettek azonban most is változatlan méretűek, igaz a Content-Aware Scale-nek köszönhetően eléggé összezsúfolódtak. Méretük és alakjuk azonban a régi, csak a háttér, az égbolt sűrűsödött, de mivel ott nincs lényeges képtartalom, a szemlélőnek ez nem lesz feltűnő.
Budai Petur